Grafológus vizsga

Nyomtatás
Megjelent: 2011. november 20. vasárnap

160 óra kemény munka után a Grafonet Szabadegyetemen ma kilenc grafológus vehette át oklevelét, melyhez szívből gratulálunk.A vizsgabizottság nehéz helyzetben volt, mert ilyen erős csapattal régen nem volt dolgunk. Nem tudtunk olyat kérdezni,-pedig igyekeztünk- melyre ne kaptunk volna helyes választ.

Bővebben: Grafológus vizsga

Világvégét jósoltak a maják?

Nyomtatás
Megjelent: 2011. november 10. csütörtök

Miután Adrian G. Gilbert a “The Orion Mystery” című könyvében megírta a csillagokkal kapcsolatos, újfajta elképzeléseit az egyiptomi piramisokról, megismerkedett egy kutatóval, -Maurice Cotterellel- aki egy maja szarkofágfedél rajzolatai, valamint a napfoltciklusok elemzése alapján próbálta megfejteni, hogy miért is omolhatott össze a maják civilizációja.

Bővebben: Világvégét jósoltak a maják?

A maják írása

Nyomtatás
Megjelent: 2011. november 10. csütörtök

Hieroglifák nemcsak az ókori egyiptomiak írásában léteztek: a maja kultúra írásmódja is hasonló jelekre épült. A különbség azonban, hogy míg a titokzatos egyiptomi írást sikerült megfejteni a 19. században, a maja rejtély teljes megoldása még mindig várat magára.

Bővebben: A maják írása

Szexualitás a betűkben

Nyomtatás
Megjelent: 2011. október 25. kedd

A grafológiában a „gy" betű majdnem annyi információval szolgál az illető ösztönvilágáról, mint a pszichológiában a mélypszichológiai vizsgálatok. Ezekkel a vizsgálatokkal a pszichológus a vizsgált személy ösztönvilágát, a legrejtettebb, féltve őrzött, vagy a maga számára is ismeretlen hajlamait hozza felszínre.
A „gy" betű értelmezésével is kaphatunk olyan információkat az egyénről, melyek akár még őt magát is meglephetik.

Bővebben: Szexualitás a betűkben

De nehéz az iskolatáska...

Nyomtatás
Megjelent: 2011. augusztus 31. szerda

Szeptember, azaz kisasszony hava nagy változásokat hoz a családok életében: kezdődik az iskola. Van, akinek ismét kezdődik, és mindig vannak újak, akik életükben először lépik át  életüket a későbbiekben oly nagymértékben befolyásoló épület kapuját.

Bővebben: De nehéz az iskolatáska...

Nagyon eredeti!

Nyomtatás
Megjelent: 2011. október 23. vasárnap

Figyeld a csillagok állását és válaszd ki tárhely csomagodat az éppen aktuális csillagjegy szerint!
Ha az általad rendelt tárhely megegyezik az éppen aktuális csillagjeggyel, akkor annak árából 20% kedvezményt biztosítunk. Mivel minden hónapban más és más tárhely csomagunk lesz akciós, így nálunk mindenki megtalálja számítását.

Csillagképek és webtárhelyek között megtalálni a közös szálat, hát ez nem semmi! Gratulálunk a Cyberdream csapatának az eredeti ötletért. Az ötletadó írását szívesen elemezzük,- amennyiben hozzájárul a nyilvánossághoz- azt portálunkra is kitesszük. Kreativitás-jegyeket előre borítékolunk ! :) http://www.cyberdream.eu

A formanívó

Nyomtatás
Megjelent: 2011. október 20. csütörtök

A grafológia talán legkényesebb pontja, nehezen magyarázható és nehezen érthető része a formanívó. Ne kedvetlenedjünk el, ha sokáig nem tudjuk megállapítani egy írás formanívóját. Előbb – utóbb, sok gyakorlással, rengeteg írás vizsgálatával rááll a szemünk, és ki tudjuk majd szűrni a magasabb vagy alacsonyabb kategóriába sorolható írásokat.

Bővebben: A formanívó

Otthonszerető, aki odúval ábrázolja a fát?!

Nyomtatás
Megjelent: 2011. október 13. csütörtök

Már a cím hallatán minden grafológiához és pszichológiához értő olvasó joggal ráncolja össze a homlokát. Nem akarjuk megbántani a Borsban leközölt cikk grafológusnak nevezett szerzőjét kritikánkkal, ezért kerüljük nevének leírását.

Bővebben: Otthonszerető, aki odúval ábrázolja a fát?!

Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews